Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli királyságban, messze a hegyek mögött és az erdők sűrűjében, élt egy kislány, aki Imola névre hallgatott. Imola kicsiny faluban lakott édesanyjával és édesapjával. Mindennap segített szüleinek a mezőn, gyűjtötte a virágokat, és esténként a csillagokkal beszélgetett.
Egy éjszaka, amikor az ég különösen tiszta volt, és a telihold vakító fényben úszott, Imola különös dolgot vett észre. Egy apró, kékes fényű csillag gyorsan hullott lefelé az égből, mintha valamit üzenne. A csillag egyenesen az erdő felé hullott, ahol még senki sem mert éjjel járni, hiszen a falu népe úgy tartotta, hogy ott különleges varázslatok laknak.
Imola kíváncsi volt, és elhatározta, hogy megkeresi a csillagot. Lábujjhegyen kiosont a házból, és elindult az erdő sűrűjébe. Az erdőben a fák magasra nőttek, és a holdfény halványan derengett a lombkoronán át. Ahogy egyre beljebb haladt, meghallotta a fák susogását, mintha suttognának neki.
Egyszer csak egy tisztásra ért, ahol a fű között megcsillant valami apró, ezüstös fény. A hullócsillag volt az, és mellette egy aprócska lény üldögélt. Imola sosem látott még ilyen különleges lényt: kicsi volt, alig nagyobb egy szitakötőnél, és áttetsző, szárnyai éppen úgy csillogtak, mint a csillagfény. A lény mosolyogva integetett neki.
– Üdvözöllek, Imola! – mondta az aprócska lény csilingelő hangon. – A nevem Luna, és a Hold Birodalmából érkeztem. Látom, nagyon kíváncsi vagy, ezért elhoztam neked egy kis csillagport, amivel be tudsz lépni az én világomba. Szeretnél velem jönni?
Imola megdöbbenve állt, de kíváncsisága hamar legyőzte félelmét. Bólintott, mire Luna a csillagporból egy keveset a kezére szórt. Hirtelen úgy érezte, mintha lebegne, és a táj körülötte megváltozott. Az erdő helyett egy csillogó mezőn találta magát, ahol minden virág, fa és patak ezüstös fényben ragyogott. A levegő tele volt puha csillámporral, és mindenfelé apró fénylények röpködtek.
Ez volt az Ezüst Hold Birodalma.
Imola elindult Lunával a birodalom központja felé, ahol egy hatalmas, kristályból faragott kastély állt. Ahogy beléptek a kastély kapuján, színes fények kavarogtak körülöttük, mintha táncot jártak volna az ezüstfalak között. Az udvaron varázslatos lények gyülekeztek – apró tündérek, beszélő madarak és csillogó szarvú unikornisok.
A birodalom uralkodója, az Ezüst Királynő, éppen a trónján ült. Hosszú, holdfényből szőtt ruhája volt, és arca tiszta volt, akár a legfényesebb csillag az égen.
– Üdvözöllek az Ezüst Hold Birodalmában, Imola! – mondta a királynő lágy hangon. – Azért hívtalak ide, mert van egy különleges feladatod. Csak egy emberi gyermek képes megoldani azt, amit mi eddig nem tudtunk.
Imola kíváncsian kérdezte:
– Miben segíthetek, királynő?
A királynő elmesélte, hogy a birodalom csillagfénye napról napra halványul, mert egy ősi varázslat, amely a birodalmat élteti, eltörött. Ennek a varázslatnak a forrása egy kristálygömb, amelyet a Sötét Hegy rejteget. Ahhoz, hogy a birodalom újra teljes fényében tündökölhessen, meg kell találniuk és helyre kell állítaniuk a kristálygömböt.
Imola vállalta a küldetést, és Lunával együtt útnak indultak a Sötét Hegy felé. A hegyhez vezető út tele volt kihívásokkal, ám Luna bátorította Imolát, és így minden akadályt legyőztek. Átkeltek sötét barlangokon, találkoztak bűbájos varangyokkal, és elkerülték a csillagtolvajok csapdáit.
Végül elérkeztek a Sötét Hegy barlangjához, ahol a kristálygömb rejtőzött. Imola belépett a barlangba, ahol minden sötét volt, csak a saját szívének dobbanása hallatszott. Ekkor eszébe jutottak a szülei és otthona, és ez erőt adott neki. Kinyújtotta a kezét, és megérintette a kristálygömböt, mire az fényesen ragyogni kezdett, bevilágítva a barlang minden szegletét.
Ahogy a gömb újra ragyogott, Imola hirtelen visszarepült az Ezüst Hold Birodalmába, ahol a királynő és az egész birodalom már várt rá. A birodalom újra fénybe borult, és minden lény örömünnepet tartott.
A királynő hálásan köszönetet mondott Imolának, és egy varázslatos amulettet ajándékozott neki, amely mindig emlékeztetni fogja az Ezüst Hold Birodalmára. Imola megköszönte az ajándékot, és elköszönt új barátaitól, majd Luna visszakísérte őt az erdő szélére, ahonnan kezdődött az egész kaland.
Amikor Imola hazaért, még épp időben sikerült visszabújnia az ágyába, mintha mi sem történt volna. Csak a nyakában csillogó amulett jelezte, hogy nem álom volt mindaz, amit átélt.
Azóta, amikor a hold fényesen ragyog, Imola gyakran felnéz az égre, és tudja, hogy az Ezüst Hold Birodalma létezik, és egy nap talán újra meglátogathatja azt.
És ha te is egy tiszta, holdfényes éjszakán felnézel az égre, talán megláthatod a birodalom csillogását, és egy kis csillagport, amely csak arra vár, hogy elvezessen a csodák földjére.
Vége